A digitalizáció felgyorsulása következtében, a tudatos és öntudatos fogyasztói piac erősödésével az ügyfelek egyre minőségibb, összetettebb szolgáltatást várnak el a biztosításközvetítőktől is. Ezeket a szolgáltatásokat a fogyasztók ugyanúgy megkövetelik majd a kisebb cégektől is, mint a nagyobb, tőkeerősebb társaiktól. Ez óriási kihívás elé állítja a kisebb vállalkozásokat: hogyan tudnak ugyanolyan, vagy még jobb szolgáltatásokat kínálni, mint az erősebb versenytársak.
Ma a magyar biztosításközvetítő vállalkozások üzemmérete nem teszi lehetővé a fejlesztésekre irányuló törekvéseket. A világ, a gazdaság viszont nem áll meg, fejleszteni, fejlődni elengedhetetlen. Számos cégvezető tarsolyában nincsenek benne a sikeres stratégiák, így életképes, újító kezdeményezések hiányában a régi módszerektől várják sokan, hogy másként, kedvezőbben alakuljanak a dolgok, vagy ami még rosszabb, azt sem érzékelik, hogy bajban vannak.
Látjuk az ernyőcégek térnyerési szándékát, de azt is, hogy sokan nem akarnak beolvadni ezekbe a szervezetekbe. A függetlenség fenntartása kulcstényező. Lehet alacsony létszámmal is működtetni biztosításközvetítő céget, de minden elvégzendő feladatot képtelenek ellátni a kis létszámú vállalkozások, ez pedig a minőség és a versenyképesség kárára megy.
Rengeteg feladat és felelősség hárul a közvetítő cégekre, elsősorban a vezetőkre, amit lehetetlen megoldani. Azonnali változás kell, az alkalmazott folyamatok újragondolása és átszervezése szükséges. Egyre több az adminisztratív teher, a törvényi megfelelési kötelezettség, a napi operatív feladat, ezek mind elviszik az energiákat és erőforrásokat az értékesítéstől. Ráadásul nem elég a feladat kötelező elvégzése, cél az is, hogy ezen túlmenően üzleti előnyök is szülessenek a biztosításközvetítő vállalkozások számára.
Sokan még nem értik, hogy mekkora érték egy jól karbantartott, felhasználható állomány. Ennek eléréséhez, viszont stabil informatikai rendszer, szakértő munkatársak, és biztosítói oldali támogatás is szükséges. A legtöbb esetben azt látjuk, hogy a közvetítőcégek back office tevékenységért felelős munkatársai, de sokszor még a vezetők sem értik, tudják, hogy milyen célból végzik ezeket a feladatokat. Viszont ez mégis a jobbik helyzet, mert legalább van ilyen munkatárs a cégüknél.
A megoldás, hogy a rutin feladatokat ki kell szervezni a közvetítőcégekből, és az ügyfélkiszolgálásra, ügyfélszerzésre kell fordítani a felszabaduló erőforrásokat. Az ügyfélélmény biztosítása ma már elengedhetetlen, a kiszolgálás minőségének növelése, komplexitása, a megfelelő és folyamatos kommunikáció az ügyfelek felé nélkülözhetetlen a versenyben maradáshoz.
Kiszerveznéd a háttérfolyamataidat? Várjuk jelentkezésed, hogy a Te céged ügyfelei is még elégedettebekké váljanak, és hosszútávra el tudd kötelezni őket! Katt ide!

Elérhetőségeink
Ha kérdése van, keressen bennünket bizalommal!

dr. Szilasi Erika
ügyvezető
szilasi.erika.dr@visiosol.hu

Tarcsi Ildikó
fejlesztési és ügyféltámogatási vezető
tarcsi.ildiko@visiosol.hu

Wunderlich Krisztina
értékesítési partner
wunderlich.krisztina@visiosol.hu

Visio Solution Kft.
székhely: 1201 Budapest, Wesselényi u. 28.
cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 01-09-384854
office@visiosol.hu